Tizennégy éve és napjainkban,ÁLLÁSFOGLALÁS, Komment,Gyárfás Gábor,Kalmár János,Szegő György,Butak András


Ez van ma,  2010. augusztus 31.- én


A Kormány 1159/2010. (VII. 30.) Korm. határozata

a Kormány által alapított közalapítványokkal és alapítványokkal kapcsolatos időszerű intézkedésekről

A Kormány a kormányzati struktúrában történt változásokra tekintettel – 2. pont szerinti felülvizsgálat elvégzése céljából, annak időtartamára – az alapítói jogok együttes gyakorlásával megbízza a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős minisztert, valamint az állami vagyon felügyeletéért felelős minisztert

(…)

1.18. a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány,

(…) tekintetében.

2. Az 1. pont szerinti közalapítványok és alapítványok (a továbbiakban együtt: alapítványok) tekintetében a Kormány felkéri a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős, valamint az állami vagyon felügyeletéért felelős minisztereket, hogy – a feladatkörük tekintetében érintett miniszterek bevonásával – vizsgálják felül az alapítványokhoz rendelt feladatok ellátásának hatékonyságát és együttes előterjesztésben tegyenek javaslatot a Kormány számára a vizsgálat alapján szükségessé váló intézkedésekre.

A vizsgálat keretében a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter elsősorban a szakpolitikai, a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztésével, valamint az őszkormányzati koordinációval, az állami vagyon felügyeletéért felelõs miniszter pedig az állami vagyon felügyeletével kapcsolatos szempontok érvényesítéséért felel.

A vizsgálat során fel kell tárni, hogy az alapítványok milyen önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységgel rendelkeznek, fenntartanak-e, illetve működtetnek-e önálló jogi személyiséggel rendelkező intézményt.

A vizsgálat alapján javaslatot szükséges tenni a Kormány számára a jelenleg az alapítványok által történő feladatellátás hatékonyabbá tételéhez szükséges intézkedések megtételére.

Felelősök: a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter

az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter

Határidő: 2010. szeptember 30.

4. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti

4.1. az alapítványokkal összefüggő kormányzati feladatokról szóló 1052/1997. (V. 21.) Korm. határozat,

4.2. a kormányzati (köz)alapítványok felülvizsgálatáról szóló 1069/2006. (VII. 13.) Korm. határozat,

4.3. a Kormány (köz)alapítványaiért felelősökről szóló 1081/2006. (VIII. 14.) Korm. határozat,

4.4. a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt érintő intézkedésről szóló 1067/2007. (IX. 4.) Korm. határozat és

4.5. a Kormány (köz)alapítványaiért felelősökről szóló 1081/2006. (VIII. 14.) Korm. határozat módosításáról szóló

1067/2008. (XI. 3.) Korm. határozat.

Orbán Viktor s. k.,

Miniszterelnök

Ez volt tizennégy éve


A Magyar Alkotóművészek Országos egyesületének elnöke panaszt nyújtott be a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány előkészületben lévő alapító okirat módosításával kapcsolatban, az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993.évi LIX. Törvény 16…(1) bekezdésében foglalt felhatalmazás ugyanis lehetőséget biztosít vizsgálat elrendelésére abban az esetben is, ha az alkotmányos jogokkal összefüggésben sérelem bekövetkeztének közvetlen veszélye áll fenn.

A szociális bizottsághoz való jog esetleges sérelmére tekintettel az országgyűlési biztos vizsgálatot indított.

A Kormány 117/1992.(VII.29.) sz. rendeletével megszüntette a Magyar Köztársaság Művészeti Alapját és annak jogutódjaként létrehozta a Magyar Alkotóművészeti Alapítványt. Az Alapítvány a Polgári Törvénykönyv módosítása alapján 1994.január 1. óta közalapítványnak minősül.

A 117/1992.(VII.29.) sz. Kormány rendelet hatályon kívül helyezte a Művészeti Alap egységes segélyezési rendszeréről szóló 26/1967.(VII.26.) Korm. sz. rendeletet. A 117/1992.(VII.29.) Kor. Sz. rendelet 1. ….(49) és (5) bekezdésében a Kormány úgy rendelkezett, hogy az Alap tagjai és családtagjaik részére 1992. október 1-ig megállapított nyugdíjsegélyek / saját jogú, özvegyi, szülői nyugdíjsegély / és árvasági segélyek folyósítását az Alapítvány veszi át és a járulékokat a nyugdíjakra vonatkozó rendelkezések szerint rendszeresen emeli. Ezeknek az ellátásoknak a folyósítását 2002 december 31-ig az állami költségvetés fedezi. E rendeletben vállalt kötelezettségnek a Kormány oly módon tesz eleget, hogy az állam éves költségvetésében a XVIII. fejezet (Művelődési és Közoktatási Minisztérium) 7. alcímszáma (alapítványok támogatása) alatt biztosit egy meghatározott összeget a Magyar Alkotóművészek Közalapítvány számára.

A Magyar Alkotóművészeti alapítvány jogutódként alapításkor megkapta a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának vagyonát.

1991. novemberében az Alap tagjai létrehozták a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületét (MAOE), amelybe néhány hónap leforgása alatt 5500 tag lépett át. Az egyesület tagjai a Közalapítvány kizárólagos kedvezményezettjei.

Az Alapítványnak 1992-ben átadott vagyon tényleges 500 millió forinttal kevesebb volt az alapító okiratban rögzített vagyoni értéknél. A Kormány 2015/1993.(HT.10.) Kor. Határozatában elismerte a vagyoni hiányt, de a vagyonpótlást az Alapítvány vagyonhasznosítási és átalakítási programjától tette függővé. A program elkészült, a Kormány azt 2038/1994. (IV.25.)sz. határozatával elfogadta, de a vagyonpótlás – bár e tárgyban több kormányhatározat is született – 2035/1993. (IX.9.) Korm. Határozat, 2062/1993. (XII.31.) Korm. Határozat,2046/1995. ( III.1.) Korm. Határozat több mint két évig nem történt meg.

A vagyonpótlás elmaradása és a nyugdíjsegélyek késedelmes átutalása miatt2867/1995.számon Hivatalunk (Művelődési és Közoktatási Minisztérium) vizsgálatot. A vizsgálati jelentésben megfogalmazott ajánlás is közrejátszott abban, hogy több részletben ugyan, de a vagyonpótlás megtörtént. Ennek ellenére a MAK az alapító okiratban rögzített közfeladatai közül különösen a nyugdíjak folyósítását csak nagy nehézségek árán tudja teljesíteni. Ez a helyzet az alapítás hibáira, valamint a korábbi kuratórium hanyag gazdálkodására vezethető vissza. Egyébként az Állami Számvevőszék vizsgálata, mely 1993. és 1995. december 3. közötti időszakra vonatkozott, részletesen foglalkozik ezekkel a problémákkal.

A művelődési és közoktatási miniszter előterjesztést készített a Kormánynak a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány működőképességének helyreállításáról, gazdasági helyzetének stabilizálásáról.

A művelődési és közoktatási miniszter előterjesztésével kapcsolatban az országgyűlési biztos megállapította, hogy az 1992. október 1-je előtt illetve az 1992. után szerzett jogon nyugdíjba vonulók ellátását – a jelenlegi helyzettel ellentétben – egységesen kell kezelni és az állami támogatás összegét ennek megfelelően kell megállapítani. A Társadalombiztosítási Önkormányzat ugyanis most már nem tudja befogadni a volt Alap tagok nyugdíjfolyósítását. Az alkotóművészek ugyanis évtizedeken át ki voltak rekesztve az állami társadalombiztosítás rendszeréből.

Amikor a Kormány az előterjesztés 4. számú mellékletét képező Alapító Okirat tervezet igen széles körben kiterjesztette a közalapítvány kedvezményezettek körét, akkor ellentmondásba kerül az előbb említett hátrányos diszkriminációt tagadó álláspontjával. Az állami közfeladatok közül az egyik legfontosabb, nevezetesen a nyugdíjsegélyek folyósítása a kedvezményezettek körének parttalan kibővítésével lehetetlenül. A jelenlegi 179/1995. (XII.29.) Korm. számú rendelet mellékletét képező Alapító Okirat úgy rendelkezik, hogy a kedvezményezettek az irodalommal, képző-, ipar-, ipari tervező művészettel, fotó művészettel és zenei alkotó művészettel foglalkozó, a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjával 1992. október 1-jéig tagsági viszonyban álló tagjai valamint a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete alapszabálya szerint belépő új tagokat tömörítő egyesület mindenkori tagjai. Az ő alkotómunkájuk és szociális biztonságuk anyagi feltételeit törekszik biztosítani állami közfeladatként a jelenlegi Alapítvány. A tervezetként előterjesztett Alapító Okirat ezzel szemben az irodalommal, képző-, ipar-, ipari tervező művészettel, fotó művészettel és zenei alkotó művészettel hivatásszerűen foglakozó alkotó művészeket jelöl meg kedvezményezettekként. Nem jelöli meg a tagsági viszonyt, mint a támogatás, érdekérvényesítési lehetőség feltételét.

Megoldatlan lenne annak a kérdésnek az eldöntése, hogy ki a művész. Az, aki magát annak tartja, vagy az akiről mások döntik el, hogy művész. Ha el kell dönteni valakinek, hogy ki a művész, akkor ezt csak valamilyen testület teheti. A testület szakmai, művészeti kritériumok alapján határozhat. A döntés pozitív eredménye az, hogy a jelentkezőt felveszi a testület tagjai sorába, elismeri alkotóművész mivoltát. Ennek értelmében a tagság köre tehát bővíthető maradhat. Ezért nem fogadható el az Alapító Okirat tervezet, amelyik semmilyen kritériumhoz nem köti a művész állami támogatását.

A Közalapítvány vagyonának hozama előbbiekben ismertetett okokból még a volt Alap tagok részére is nehezen nyújt fedezetet a nyugdíjsegélyek biztosítására. A kedvezményezettek meghatározatlan módon történő kibővítése tovább súlyosbítaná a jelenleg is bizonytalan helyzetet. Ezáltal a volt Alap tagok jövedelméből, munkája eredményéből keletkezett vagyon számukra elveszne, hiszen a hozam nem nyújtana elegendő fedezetet a folyamatos és várhatóan növekvő kiadásokra, de az sem kizárt, hogy a vagyon egy részét már most értékesíteni kellene. Ha az Alap vagyonából való részesedés a tagsági viszonyhoz nem kötődik, hanem bárki, aki magát alkotó művésznek tartja, igényt tarthat a támogatásra, ez a vagyont olyan rövid idő alatt eliminálja, hogy nem jelent a művészek számára sem alkalmi, sem tartós segítséget. A tervezett Alapító Okirat módosítás létbizonytalanságot eredményez a volt Alap tagok körében és egyértelműen sérti a megszerzett jogaikat, hiszen a nyugdíjsegélyek kifizetése a már megállapított nyugdíjak esetében is bizonytalanná válhat.

A megállapításokból az országgyűlési biztos azt a következtetést vonta le, hogy a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány Alapító Okiratának jelenlegi módosítási tervezete és egy, ilyen tartalmú Alapító Okirat elfogadása egyértelműen sértené a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete hatezer író-, muzsikus-, képző- és iparművész tagja és családtagja az Alkotmány 74/E §(1) bekezdésében megfogalmazott szociális biztonsághoz való jogát.

Tekintettel arra, hogy az érintettek jövőbeni helyzetében alkotmányos visszásság közvetlen veszélye áll fenn, felkérte az országgyűlési biztos a Kormányt, hogy az előterjesztésnek az új Alapító Okirat elfogadására vonatkozó részét ne fogadja el. A Kormány az országgyűlési biztos megállapításait is figyelembe véve állapította meg az új Alapító Okirat tartalmát.

Hozzászólás:
Kedves Vásárhelyi Antal, és MINDENKI!

Egyszerre sírok és nevetek a probléma felvetésen, megoldási javaslatokon, a kapcsolódó véleményeken.
Valóban végre meg kellene állami segítséggel oldani a vízuális művészeteket művelő alkotók egzisztenciális helyzetét. Mi vagyunk a legrosszabb helyzetben, de az irodalmárokat, zenészeket sem zárom ki, mindazokat a professzionális alkotókat, akik ma zömmel MAOE tagok. Kivitelezhető, azaz betartható törvényi szabályozásra van szükség, hogy végre szétváljon a tüdő a májtól. Azaz a “profi” és “dilettáns” alkotók ne ugyanazon a koncon osztozkodjonak szellemi és anyagi értelemben egyaránt. Mindenkinek joga van alkotómunkát végezni, de nem minden alkotó hoz létre művészetet. Ez az egyik alap probléma. Itt csak hivatkozom egy előttem íróra, Gáll Gregor szobrász /2010. márc. 31./, aki szellemes éleslátással fogalmazta meg azt a gazdasági világjelenséget, aminek következménye az a liberális törvény, miszerint mindenki művész, aki annak tartja magát.A fogyasztói társadalom fenntartásához műveletlen, befolyásolható
tömegek kellenek, és ezek a “demokratikus”, valójában a minőséget kiiktató, anarchiába torkolló intézkedések ezt szolgálják.
Örülök, ha a művészet tényleges helyének visszaszerzéséért képessé válnak a művészek ÖSSZEFOGNI. Magam is csatlakozom ennek a célnak az elérése érdekében minden kezdeményezéshez.
Nem értek egyet azonban azzal, hogy új szervezetet kéne létrehozni a fenti cél elérésért. Másik cél természetesen az egzisztenciális kérdés, a mecenatúra, a segélyek, pályázatok, nyugdíj, stb. E két alapkérdés megoldásában kizárólag az egységes szakmai fellépés hozhat eredményt.
Amíg a legjobb szándékkal leszóljuk a MAOE és MAK tevékenységét, az MKISZ-t, a Művészeti Társaságok Szövetségét, és a többit, és hisszük, hogy egy vadi újat eredményesebben lehet harcba indítani, addig nem lehet eredmény. A mindenkori hatalom azon röhög, hogy milyen jól elvannak a művészek egymás nyírásával és fúrásával… A művészek asszisztálásával kedvesen “kevergetik a málnaszőrt”, mint Fülig Jimy, és így soha sem lesz megnyugtató eredmény.

Kedveskéim! mindenki, aki őszintén megoldást akar végre. Fogjunk már össze végre. Csak egységes fellépéssel, egyet akarással lehetünk eredményesek. Valaki itt a polémia során jól leírta a néhai Művészeti Alap méltatlan sorsát. De tudjátok-e, hogy éppen az utóbbi évek során milyen pozitív változások vannak a MAOE és MAK működésében? Tudjátok-e, hogy a még ma is sok-sok kolléga létalapját meghatározó szervezet ma milyen közel áll ahhoz, hogy megoldódjon végre a nyugdíj-kérdés, hogy a hivatásos művészek financiális problémáiban milyen reményteli előrelépések vannak kilátásba azáltal, hogy a MAOE és MAK végre normális együttműködésre lépett? Hogy végre nem egymás nyírásával foglalkozik ez a két ellentmondásosan létrehozott, állami beleszólással vezetőket kapott, de egymásra utalt struktúra? Nem ezt az éppen letisztuló szerveződést kéne erősíteni, csatlakozni össznépileg a törekvéseihez , hogy eredményes legyen? Nem ezt a meglévő alakulatot kéne tovább fejleszteni mindazzal a sugárzóan szép és reális célkitűzéssel, amely itt az eszmefuttatások között megjelent? Véleményem szerint igen, ezt a MAOE-t, MAK-ot kellene visszamozgatni a régi, jól bevált módszerek gyakorlásához. Tudjuk, hogy a herdálás kiknek volt érdeke, amit a művészek a saját munkájukból hoztak létre, tehát saját vagyonuk volt, a Képcsarnok, a Képzőművészeti Kiadó Vállalat, az alkotóházak, és más fiók-szervezetek – gyakorlatilag állam volt az államban, jól működő önfenntartásra képes szakmai tömb; nos, ilyen értelmiségi érdekvédő szervezet a vadkapitalista anarchia vámpírjainak nem kellett. Állambácsi pedig akkoriban azt sem tudta, hogy hová kapja a fejét, nemhogy megvédje a művészeit…A művészek meg egyszerűen hülyék voltak, semmit nem láttak át a történésekből… No, ezt lehetne helyre hozni most!
Ha most megalakulna egy új szervezet, és ostrom alá venné a hatalmat, azaz a törvényhozás alakulatait, az történne, hogy a MAOE+MAK szervezet továbbra is harcolna eddigi céljaiért ugyanott, ahol az MKISZ is meg a többi országos léptékű szakmai szervezet is harcol az érdekeiért, de ezzel óhatatlanul gyengítik egymás esélyeit. (Nem kívánok kitérni azokra az esetekre, amikor kifejezetten alávágnak egymásnak a minisztériumi tárgyalások alkalmával…) Nem várható el, hogy egy Vízuális művészeti Kamara létrehozásakor a MAOE+MAK megszűnjön. Vagy elismerje az alárendelt szerepét, hiszen tagfelvételi rendszere megfelel a szakmaiság követelményeinek. Minimális mennyíségű sajnálatos tévedésektől eltekintve, hivatásos, profi művészekből álló tagsága több, mint 6000 fő!
A magam részéről tehát azt javasolom, hogy a tárgyalóképes okos kollégák a legnagyobb szakmai szervezettel összefogva kezdjenek neki a felvetett, ámbár nem ismeretlen, és pláne nem újkeletű problémák megoldásához. És meg kell nyerni a Szövetséget, meg a Másik Szövetséget is az alapkérdésekben, és lehetőleg mindenkit. Átmeneti grémiumot esetleg választhat a jelen kezdeményezés addig, amíg az egység létrejöttén kell munkálkodni, vagy amíg a célok megvalósulnak. Azután egy olyan országos, egy szerveződésnek érdemes működnie, amely valóban közszolgálati funkciókat lát el, és a szakmai minőséget is egyedül képviseli.
A szakmai minőséget mérő módszerek kidolgozása hálátlan, mert eléggé reménytelen. Nagyon széles szakmai közvélemény kutatással lehetne valahogyan kialakítani. Persze az eddig kialakult módszerek is használhatóak, ha a grémium tisztességes és kellő képpen kultúrált. Azt azonban el lehetne érni, hogy az állami díjakat a szakma döntse el, ne írhassa fölűl a mindenkori hatalom.
Én optimista vagyok. Ha a szándék és akarat tisztességes sokakban, lehetséges a megújulás. Mégis egy egyközpontú szakmai tömörülésnek látom előre a veszélyeit. Diktatúra a klikkesedés révén, maffiává alakulás, stb. Híve vagyok ezért a sokszínűségnek is, de valahogyan úgy, ahogyan egy országon belűl a törvényes rend keretein belűl sokféle társadalmi szerveződés tud csoportérdekeket képviselni az állam felé.
Ha még nem ül el a csatazaj ebben a márciusi kezdeményezésben, később még hozzá fogok szólni, de most ennyi elég nekem legalábbis. A legjobbakat kívánja,
Albrecht Júlia, képzőművész

Utóirat az állásfoglaláshoz

Gyárfás Gábor

1./ Amennyiben szóba kerül valóban az Tervező Művészetek Kamarájának gondolata, / TEMÜKA /

akkor annak lényege a szakmai tudás elismertsége legyen a civil műkedvelő, amatőrrel szemben.

Ez nem jelenthet semmi többet, mint azt a tényt, hogy az adott területen kik azok, akik diplomával,

– vagy a nélkül, – több évnyi bemutatott anyaggal és valós referenciákkal, tagjai lehetnek a kamarájuknak.

Tehát nem rekesztünk ki senkit, viszont befogadnánk mindenkit, aki bizonyítja, hogy profi művelője annak a szakágnak, ahová egy független szakmai kuratórium, titkos szavazással felveheti.

2./ A Szabad Képzőművészek Kamarájának is elképzelhető a létrejötte, habár az értékmérés ebben a műfajcsoportban sokkal nehezebb és szubjektívebb, mint a designerek világában.

Tudjuk jól, hogy művészeket és műveket, irányzatokat, értékest és értéktelent a legnehezebb megítélni a kortárs művészetekben, mégsem teljesen reménytelen vállalkozás. A művészettörténészek sem tévedhetetlenek és senki nem merné ma sem magára vállalni, hogy mérhetővé tegye a mérhetetlent.

Mégis kellene valami gyűjtőforma, ahová szívesen tartoznának festők, grafikusok, szobrászok és mindazok akik a mai technikák tudói és alkotói, de ami a döntő, hogy ebből a tevékenységükből szeretnének megélni!

3./ A probléma felvetése már régen időszerű volt, hiszen a művészek nagy részét a rendszerváltás vállalkozóvá tette, a vállalkozói lét teljes ismerete nélkül, amibe törvényszerűen bele is buktak igen sokan.

Aztán jött a Művészeti Alap és a Szövetségek lassú elhalása, ami a vagyon teljes elvesztésével lehetetlenné tette az állami felelősségvállalás anyagi alapjait, azaz hiába alakult át MAOÉ-vá és MAK-á, és egyéb szövetségekké,

társaságokká, a művészek megélhetésének, szociális védőhálójának átvételére már nem volt módjuk és lehetőségük.

Így jutottunk el mára odáig, hogy a teljes “csomagot” újra ki kéne találnunk és olyan védhető és logikus megközelítéseket kéne nagyon gyorsan, írásban is tálalnunk az új tisztségviselők felé, hogy azok átérezve az ügy mai, teljességgel tarthatatlan állapotát, minél hamarabb, parlamenti ügyrendi vitává tennék meg e témát.

Budapest 2010 május 14

Hozzászólás:

Szerbusztok, nagyon tanulságos volt átolvasni ezt az anyagot. Tartok attól, hogy a Pontrendszer Csatában vérezne el a harcosok legtöbbje, ugyanakkor egyetértek Tónival abban, hogy ez az alapja a rendszernek.
A tradicionális művész és menedzser típusú “rárepülő” művész szereppel kapcsolatban megjegyezném, hogy a művész szót erkölcsi és nem szociológiai tartalma jellemzi, ezek szerint az a művész, aki az életét teszi fel arra amit csinál. A többiek az ügyeskedők kategóriájába tartoznak. Gondolom ezzel kiváltok némi indulatot, de hát gondoljátok el, ez lesz a Pontrendszer Csatájában is.

Kalmár János

ÁLLÁSFOGLALÁS

A szabadfoglalkozású képző és iparművészek tarthatatlan szociális helyzetének javítása érdekében.

Bizonyára jól ismert a hozzászólók körében, hogy a művészek – akik egyébként is a teljes létbizonytalansággal kötöttek szerződést, mikor ezt a pályát választották, – állami támogatás nélkül, – most a teljes kilátástalansággal nézhetnek szembe.

A szociális védőháló, amit az akkori „Művészeti Alap”- tagság, a „képcsarnoki” rendszeres vásárlások, az olcsó művésztelepi beutalások és főleg a nyugdíjazás lehetősége, már a múlté, tehát itt is kidobtuk a gyereket a fürdővízzel, mert ami jó volt, azt is megszüntették.

Aki ma nem tud tanári állást vállalni, / amihez igen komoly végzettség szükséges és nyelvtudás / nincs munkahelye – azaz havi fizetése, TB és nyugdíj járulékkal, az még ha diplomás is, csak a „szellemi szabadfoglalkozású” státuszt válthatja ki, befizeti a TB járulékát és ettől kezdve semmiféle támogatása, szociális juttatása nincs. Illetve pályázhat az NKA –nál időnként alkotói támogatásra, katalógusra, kereshet sponzorokat a kiállításaira, ösztöndíjakra, esetleges külföldi bemutatóira, vásárlásokra.

Igen ám, de a pályáztatás hiába tűnik igazságos versengésnek, teljességgel elképzelhetetlen, hogy a tengernyi pályázó igényeinek, az objektív kuratóriumok ellenére, eleget tudjon tenni.

A kultúrára a válsághelyzet miatt is, kevés lett a pénz, igaz túl sok nem is volt soha a Millénium óta, de hogy kíváló diplomás képzett, képző és iparművészek ilyen tömegesen kerülhettek pár év alatt, ilyen méltatlan és megalázó helyzetekbe, az most már tarthatatlan szituációt eredményezett. A munkahely, a megbízás és a nyugdíj nélkül maradó szabad – foglalkozású művészlét ma már egyenlő lett a munkanélküliség szégyenletes státuszával!

A MAOE, A MAK, a SZÖVETSÉGEK már alig kapnak annyi támogatást, hogy a még nyugdíjat kapókat ki tudják elégíteni valahogy, de a fiatalabbak már erre sem kapnak jogot.

Mit lehetne tenni? Ez itt a kérdés!

Felvethető szerintem annak a törvénynek a felülvizsgálata, amit még Pozsgay Imre neve fémjelez és ami állampolgári joggá emelte művészi alkotás létrehozását. Ez egy igen szépen hangzó, demokratikus lépésnek tűnt akkor, de egyben kihúzta a talajt és a biztos megélhetés lehetőségét is a képzett, professzionálisan működő és alkotó művészek alól.

Tudjuk jól, hogy nem a diploma oklevele teszi a művészt művésszé és mi sem mondhatjuk ki azt, hogy csak képzett művész joga lehet kiváló műalkotás létrehozása. Ez igazságtalan és rövidlátó szemlélet lenne, tehát Pozsgay törvénye részben igaz is lehetne.

Én egy ponton igazítanám át ezt a törvényt és haladéktalanul meghirdetném a Művészeti Kamarák létrehozását. Ez egy olyan védőhálót jelenthetne a valóban profi alkotóknak, ami jelenleg teljességgel hiányzik és ami nélkül létre is jött az amatőr, szép szóval „civil” kezdeményezések végtelen sora. A KAMARAI TÖRVÉNY már a rendszerváltás idején is szerepelt az Országgyűlés napirendjén, de a külföldi tőke elriasztása miatti okokból, gyorsan le is került onnan. Valóban tehát megint az idegen érdekek voltak fontosabbak, mint a hazai művészek védelme. Próbáljon egy külföldre vetődött magyar tervezőművész nyugaton munkát vállalni, ha nincs munkavállalási engedélye! A közelébe sem engednék évekig, nem hogy gátlás nélkül vállalkozhatna, mint ahogy nálunk nyugodtan megtehetik, mert itt lehet.

Javasolom tehát, hogy a Művészeti Kamarák és ezen belül külön a Tervezőművészek és külön a Képzőművészek kamarai törvényét, haladéktalanul fogalmazzuk újra. Definiáljuk, hogy kik és hogyan lehetnek ezek tagjai és az így konkrétan is számszerűsíthető, független kuratóriumok által összeállított névsorok alapján szavaztassunk meg a költségvetés részeként, egy olyan létalapot, mely kiegészülve a vállalkozói szféra támogatásával, újra megteremtethetné a tag művészek minimális anyagi megélhetési alapját.

Tudom, hogy minden listázás, kivételezettség, igen nehezen végrehajtható feladat, de van egy határ, amikor ennek a lépésnek a megtétele már egy egész társadalmi réteg létfenntartása miatt is halaszthatatlanná vált. A volt un. szocialista tömb országaiban is sokkal jobban állnak

a képzett művészek. Elég ha csak pl. a lengyelek példáját nézzük, mert ők mindig is jobban szerették saját művészeiket, megbecsülték, sőt büszkék ma is értékeikre.

Tudjuk jól, hogy innen hányan mentek inkább el a boldogulás reményében és váltak kint világhírűekké, többen is Nobel díjasokká. Most, hogy végre szabadon alkothat mindenki, nincs már három „T”, a politika végre már nem akar beleszólni és meghatározni semmit, itt állunk tengernyi kiváló alkotóval és nem tudjuk eltartani ezt az általunk felnevelt generációt.

Merjünk hát erősek lenni végre mi is, hiszen a létünkről van már szó!

Vegyük észre végre, hogy nem lehet mindent az alkotók egyéni érvényesülési képességeire bízni. Nem hagyhatjuk, hogy a középszerű gagyi szabad utat kapjon a professzionálissal szemben! Érvényt kell szereznünk az egyetemeinken sok adóforintunkért diplomázó hallgatók

megbízásokhoz jutásának, és a külföldi tulajdonú ügynökségi érdekek visszaszorításának.

Létre kell hoznunk egy országosan meghirdetett Új Megélhetési Alapot, amiből azokon a művészkollégákon tudnánk segíteni, akiknek már a havi rezsiszámlák befizetése is megoldhatatlan gondokat jelent és így lakásuk is veszélybe kerülhet.

Ez az Új Megélhetési Alap természetesen már csak a Kamarák tagjainak járhatna, és kikötés lehetne az ilyen támogatást kapó művészeknél, a rendszeres kiállítási kötelezettség.

Természetesen a fenti felvetés csupán egy ötlet, a szabadfoglalkozású, de képzett művészek megélhetési esélyeinek fenntartására. Megvalósítására csak akkor lehet esély, ha a Kerekasztal olyan közérthető formában tudja kéréseit, ötleteit a most újra alakuló kulturális fórumok tudomására hozni, hogy az egyértelműen tükrözze a közös érdekeket.

Tudjuk jól, hogy az Állam nem tud eltartani ennyi művészt, azt is tudjuk, hogy a megélhetési gondok elérték a kritikus határt. De ha már ennyi művészt képzünk, akkor gondoskodni kell a megélhetésükről is, vagy ne képezzünk ki ennyit!

Ennek értelmében vetném fel tehát az új KÉPZŐ ÉS IPARMŰVÉSZETI KAMARÁK megalakulásának minél előbbi törvénybe iktatását és költségvetési tételbe vételét, hasonlóan a már meglévő Építészeti, Színházművészeti, Zeneművészeti, Orvosi és más kamarákhoz. Ez lehet szakmánk megbecsülésének egyik, de nagyon lényeges alapja.

Tisztelettel,

Gyárfás Gábor

Ferenczy Noémi –Díjas grafikusművész

Budapest, 2010, 05. 03.

T. fiúk!

A minőségbiztosítás világszerte bevett, elfogadott gyakorlat. Örülök, hogy végre felvetitek ezt a vizuális kultúra területén is.

Hozzá, kiegészítésként elengedhetetlennek tartom, hogy a kissé elidegenítő, sőt bürokratikus ponttrendszer mellett legyen egy olyan “emberi tényező” is, ami egy “főokosokból” álló “vének tanácsa” / “12 bölcsek”, stb. (elnevezés sem mindegy, de másodlagos) minősítését hozzáadja a pontokhoz. Vagy inkább a tanács kvalitatív karakterű “minősítéséhez” szolgálhat hitelesítésül, kvantitatív adalékul az általatok is javasolt, nélkülözhetetlen pontrendszer.

A fenti testület – pl. a köztestületté emelt művészeti akadémiákból jelölt – tagjai hosszútávú vizuális nemzetstratégiát kell kidolgozzanak. Lehetetlen állapot, hogy egy-egy választási ciklus, miniszterváltás lenullázza az előzők által (ki tudja milyen parciális érdekek vagy éppen felelősségteljes tervei mentén) elgondolt koncepciót.

Tehát: Javaslat a magyar Vizuálisművészet Nemzeti Stratégiáját kidolgozó tanácsadótestület létrehívására

Ausztria a 80-as évek elején, Busek akkori köztársasági elnök mellé összehívott egy testületet, amelynek feladata az volt, hogy kidolgozzon egy stratégiát, amelynek mentén az osztrák vizuális művészeteket – az osztrák zenéhez hasonlóan – a világ élvonalába lehet emelni. Ők is az előző századforduló és a koramodern osztrák ipar- és képzőművészetet tekintették kiinduló bázisnak. Ebben a mi tradíciónk hasonlóan versenyképes. Kiemeltek életműveket és alkotócsoportokat, kidolgozták azokat a csatornákat, amelyeken a kortárs művészet általuk válogatott alkotói összekapcsolhatók a világ által már etalonként elfogadott korábbi / párhuzamos teljesítményekkel. És azokat a társításokat is, amelyekben egy-egy kortárs, a világ által elfogadott etalon-alkotó és a hozzá társítható osztrák művész, lehetőleg a nemzetközi kiállító terepen együtt szerepeljen. A 2000-es évekre – 20 év alatt – teljes sikert aratott ez az erőfeszítés, ma (a közben Bécsben és Ausztria több városában gründolt új múzeumok által is) az osztrák 20. századi vizuális művészet országimázs, turisztikai húzóágazat, és nem utolsó sorban a nemzeti identitás része lett.

Ezt mi 1990-2010 közötti húsz év alatt el sem kezdtük. Tetszik vagy sem: a művészetek menedzselése ma olyan marketing mentén zajlik, hogy hiba lenne a magyar vizuális művészetek spontán érvényesülésében gondolkodni. Sokan, komoly posztokon, talán álnaívan, de így gondolkodnak…

Korábban, elsősorban a Monarchia tudományos úttörőinek hatását kísérleték meg feltárni a képzőművészeti pozíció-hiányok kitöltésének erősítésére: 12 éve, a német/osztrák Peter Weibel Budapesten megrendezte A művészeten túl című tárlatot. Ez az osztrák vizuális nemzeti stratégia előző két évtizedének eredményeihez mellékelte az egykori társállam, Magyarország hozzájárulását is. A művészeti problematika és figyelem 19. századitól való karakteres eltolódásában játszott szereppel mi is részt vettünk a megújulás elindításában. „A festészet , miután a 19. sz.-ban feltérképezte a szín jelenségét (…) áttért arra, hogy figyelmét a mozgásra és annak észlelésére, azok mechanizmusaira irányítsa. Ezt dokumentálják, mind a kubizmus, a futurizmus, a szuprematizmus, a konstruktivizmus, a De Stijl, mind a kísérleti fotográfia és a húszas évek művészi filmje.” – írta akkor Weibel. Felidézte 200 osztrák és magyar művész és kb. ennyi tudós munkásságának egymásra hatását. A szimmetriatörés, a mérhető megfigyelés, a matematika, a részecskefizika, a pszichoanalízis, a dekonstrukció beemelését a művészet főáramába. A kiállítást Grazban (1997) és Antwerpenben (1998) is bemutatták. Természetesen itthon ezután lett volna aktualitása a Bartók-i életmű tudományos illesztésének, a Kodály-módszer és Jaschik-féle oktatásmodell, a Gödöllőiek mögött húzódó Schmidt Jenő Henrik-féle, vagy a Hamvas-i öt géniusz szellemtudományos gondolkodás lehetőségei felé való célirányos tájékozódásnak. Ez nem történt meg, azaz, ha csináltunk is effélét, az nem vált a továbblépés bázisává. A 19. század művészetét megújító “színtől” a 20. századi művészetet katalizáló “mozgás áttörésében” vállalt osztrák kulcsszerep negyedszázadnyi sulykolásának köszönhetően viszont: Ausztria ma vizuális művészeti nagyhatalom.

A magyar hozzájárulás a képátvitelnek, a kibernetikának, a játékelméletnek a vizuális művészethez és a zenéhez kapcsolásában kiemelkedő. Erre is lehetne építenünk. Fentiek tudománytörténeti bázisát két további korábbi magyar tudomány- és művészettörténeti tezaurusz mégis szélesítette, egyik az Intuíció, Innováció, Invenció (Műcsarnok, 2000, kurátor Beke László és Peternák Miklós). A másik a Világraszóló Magyarok (Millenáris, 2001, tudományos főtanácsadók: Gazda István és Sipka László tudomány- és technikatörténészek, vezető szakértők / látvány és rendezés Szegő György és Eleőd Ákos – matematikatörténet: Filep László, geometria: Lénárt István, hang és képtechnika-hírközlés: Tihanyi Katalin. Utóbbi téma kiemelt tudósai: Mihály Dénes a hangosfilm szabadalmaztatója, Tihanyi Kálmán feltaláló / televíziós képátvitel, Goldmark Károly Péter feltaláló / mikrobarázdás hanglemez, Pulvári Károly önálló hangfelvevő kamera, Greguss Pál biofizikus / körbelátó optika, Gábor Dénes és Balogh Tibor holográfusok. A Kovács György kutatásvezető által kidolgozott informatika úttörő figurái Neumann János, Kozma László, Kalmár László, Gróf András János vagy ifj. Simonyi Károly szinte közismertek, de a fentiek összefüggésein és művészeti „kimenetein” további munkára, publikációkra van szükség, amelyhez két kötetes (általunk szerkesztett) katalógus elméleti része alkalmas felület. Pl. friss nemzetközi kutatások szerint Moholy-Nagy 1935-ben a Korda fivérek alkotótársa volt a Things to Come című műfaj-indító tudományos-fantasztikus filmnek, stb, stb. Tavaly hasonló zene-képzőművészet holisztikus szemléletű koncepcióval a Barabás Márton-Gőz László-Kapitány András csapattal kurátor-pályáztam a Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonját. Nem nyertünk. Néhány éve a Magyar Művészeti Akadémiával, ottani fiatal művészekkel (Aura) hasonló kezdeményezéssel fordultunk egy korábbi Köztársasági Elnökhöz. Nem fogadták szívesen a javaslatot.

A fenti konkrét példák értelemszerűen célorientáltak voltak, a célhoz illő eseti javaslatokkal, még ha magam és munkatársaim előtt ott lebegett is egy általános nagy cél, a régió művészetének elismertetése. Egy stratégiai koncepciónál efféle egészben kell gondolkodjunk. Magyarország, földrajzi adottságai és kulturális tradíciói alapján ezt a centrum-szerepet fel kell vállalja. Amint természetes volt, ahogyan az osztrákok a „saját” imázsukhoz az egykori társállam magyar lehetőségeit ötvözték, és az is, hogy mi az egész Kárpát-medence magyar és kisebbségi (szász, sváb, szlovák, román, hasid-zsidó, dél-szláv) csúcsteljesítményeit együtt célozzuk meg, és a bázisunknál is figyelembe vegyük. Többek között az erdélyi eredetű magyar építészeti szecesszióra, a Nagybányai festészetre és a szerteágazó fotográfiai és filmes múltra / emigrációs teljesítményekre kellene koncentráljunk. Utóbbiak ráadásul már elismertek.

Ezt az elképzelést mind az építészeti fotós, képzőművészeti és építészeti szaksajtóban többször is felvetettem. A legmagasabb állami méltóság mellé rendelt “bölcsek testülete” mellett vagy éppen független egységként: elengedhetetlenül fontos, hogy a kulturális tárca valami hasonlón gondolkozzon.

Nem is a pozíció vagy az intézmény neve / struktúrája az elsődleges, hanem, hogy olyan eszközökkel is rendelkező (10-12 szaktekintély összehívása lenne ideális) kulturális személyiség legyen ennek a kezdeményezője / védnöke – akik Kós Károly nyomán azt képviselik, hogy a műszaki infrastruktúra fejlődéséhez elég a tudás, de a kultúra fejlesztéséhez koncepció és hit kell.

Szegő György DLA építész,

látványtervező Érdemes művész, műkritikus

Válasz Butak Andrásnak, a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége és a Magyar Grafikusművészek Szövetsége elnökének

Stiláris észrevételeiddel nem minden esetben tudok egyetérteni – azonban felhívom szíves figyelmedet a helyesírási hibáidra; azt pl., hogy ” állam” két l-lel írják.

Örülök annak, hogy ismered az idevonatkozó törvényeket, kérdezem, miért nem éltél vele idáig?

A továbbiakban köszönöm, hátha segítségeddel tényleg történik valami a jövőben a magyar képzőművészeti életben!

Vásárhelyi Antal

grafikusművész,

a Magyar Rézkarcoló –és Litográfus Művészek Egyesülete elnökének

Kedves Tóni !

A „Szempontok a kortárs képzőművészet állami finanszírozása – mecenatúrája – működésének megújításához „ munkaanyag „ több olyan pontatlanságot, ellentmondást, személyes bosszúságot, sértődést és téves értelmezést tartalmaz amelynek okán nehéz érdemben és konstruktívan hozzá szólni, illetve javaslatot tenni egy vizionált „képzőművészeti törvény” vagy „képzőművész státusz” megalkotásához.

Ezek közül néhányat kiemelnék. ( igaz ilyenkor azt szokták mondani, hogy „elírás” történt ) ám ebben az esetben ennél többről van szó.

A téves értelmezések, gyanítom, hogy minden jó szándék ellenére néhány alapvető dokumentum ( törvény, rendelet, alapszabály ) nem ismeréséből adódik.

Tehát:

1/. Formai tévedések:

– A munkaanyag túl zsúfolt, egyenletlen, diszkriminatív és igen erős benne a személyes „gondok”, bosszúságok beépítése, minősítése és ezek általánosítása.

– A dolgozat, hol egyes személyben íródik, hol több személy nevében. ( pl….” Elnézést kérve a nagyon kevés kivételtől”….vagy….”Célunk a szakma körében….”, „Kijelenthetjük tehát…”…

– Az I, II, III fejezetek nem kötődnek szervesen és logikusan egymáshoz. ( némi összevisszaság érzetét keltik.). Nehéz követni a fejezetek saját logikáját. A szöveg „ugrál”, az olvasó hamar kifárad és nehezen tudja követni az anyag saját logikájának ügymenetét , a leírtak összefüggéseit.

– Ha valaki aláír egy „munkaanyagot” akkor jogosan elvárja az olvasó, hogy szerző neve mellé ( ahhoz , hogy írásának hitele legyen ), fel legyen tüntetve, hogy mind azt amit leírt milyen minőségébe teszi. Továbbá: enyhén szólva is furcsa hogy a Magyar Rézkarcoló-és Litográfus Művészek Egyesülete elnöke nem tudja , egyesületének nevét……a ”Magyar Litográfus és Rézkarcos Művészek Egyesülete” nem felel meg a valóságnak ( végül is mitől „rézkarcos” egy művész.?).

– A „premisszák” szó helyet jobban hangzik az „előzmények” szó, a „körbejárás” helyet a „helyzetkép” illetve a „bázis” sem nagyon jó talán a : „ feltételek” szó szerencsésebb tekintettel arra amit a továbbiakban írtál. (írtatok?).

2/. Tartalmi hiányosságok:

– Valószínűleg a dokumentumok ismeretlenségéből adódnak a számos téves értelmezések.

– Ezek a dokumentumok a következők : az Egyesülési Törvény ( közismert nevén az 1989 Évi II tv. ), az NKA XXIII-as törvény, a MAK alapító okirata, a MAOE Alapszabálya, az MKITSZ és az MKISZ Alapszabálya, illetve a Claire Gibault ( európai parlamenti képviselő) előterjesztése az Európai Parlamentben. „ Jelentés a művészek társadalmi megítéléséről .( Európai Parlament , Kulturális és Oktatási Bizottság 2007.május 23 / 2006/2249(IND)/. + még egyéb dokumentumok. ( Pl. az NCA törvény stb.).

– A civil szférát az Álam nem köteles eltartani, hanem : támogatni amennyiben a támogató

szervezet munkásága az államnak „fontos” ( pl. közhasznú, kiemelten közhasznú stb.) A MAK, a

MAOE, az NKA a Lektorátus úgy vannak feltüntetve mint olyan intézmények amelyen keresztül az Állam támogatja a művészeti szférát.( szervezetek, alkotóművészek, programok stb).

– A Művészeti Alap mint állami intézmény nem volt „feldarabolva” hanem egyszerűen átalakították „Alkotóművészeti Alapítványnak” majd „ Közalapítványnak”. Amire te gondolsz az a Művészeti Alap vagyonának kiadása Kft-nek volt, azzal a szándékkal, hogy a megtermelt nyereségnek egy részét átadják az Alapítványnak. Abban az időben ez a „gazdasági” koncepció

volt érvényben. Látható milyen eredménnyel.

– A munkaanyagból hiányzik a „Képcsarnok” története amely e tekintetbe példaértékű lehet.

– A nyugdíj kérdése bonyolult. Amikor lehetett volna a TB –hez tartozni akkor a MAOE nem akarta.

Most viszont akarná, de a TB nem akarja.

Meg aztán volt egy nyugdíjpénztár is amely megalakulásától rá pár évre megszűnt.

– Az Országgyűlés tavaly megszüntette a „kulturális járulékok” befizetését. Egy újabb akár 3 vagy 5 % -nak a bevezetése nehezen képzelhető el.

– A művészeti egyesületeknek van felügyeleti szerve: az Ügyészség.

– Egyelőre Magyarországon még nem rendeződött, hogy ki tekinthető „profi művésznek„ és ki „hobby művésznek”.

– Az a nyilatkozat miszerint a ” régi és jól működő intézményrendszert „ .. vissza kellene alítani, hogyan egyeszthető a híres –hírhedt TTT-vel ? Jó lenne ha vissza jönne az az idő?

A „Lektorátus„ kapja vissza a munkaanyagban is legtöbbet használt szavak érvényesítésének jogát a gyakorlatban mint pl: a „ felügyelet” , „felülvizsgálat” vagy a „ ellenőrzés” ….?

– Az EU- nak van egy ( részben elfogadott ) ajánlat öt olyan szempontból amely alapján a támogató

megtudja állapítani nagy valószínűséggel, ( ha feltételezzük tudatlan és nem tudja felismerni)

, hogy ki a hobby és ki a profi alkotóművész. A szempontok a követezőek: iskolai tanulmányok szakképzetség, a művészeti tevékenységből realizált jövedelem , a szakmai szervezetek elismertsége illetve a biztosítás befizetése.

– Az , hogy a képzőművészek havi fizetést kapjanak, ezt elsőként Norvégia próbálta ki de egy év

után beszüntette egyszerűen annak okán , hogy maga a „műalkotás” fogalma nehezen volt

„megfogható” és ebből adódott aztán a számos ellentmondás amely oda vezetett, hogy az egész programról lemondtak.

– Ahhoz, hogy a hivatásos művészek tevékenysége törvénybe legyen szabályozva, jelenleg a volt kommunista országok közül egyedül Litvániában került megalkotásra mint „művészstátusz” törvény amelyet pár évvel ezelőtt be is mutattak Vilniusban, majd 2008-ban Nagyszebenbe az ECA (European Council of Artists/ Európai Művészek Tanácsa) éves konferencián. A nyugati országok ( közülük is kiemelt módon Németország) nem tartották helyesnek és követendő példának. Az egyik sokat vitatott pont az volt , hogy a vilniusi törvény értelmében: csak az „profi művész” aki művészeti egyetemet végzett. Ezzel szemben az érvényben levő UNESCO által ajánlott és elfogadott szempont az: „ hogy a művész az aki ezt alítja magáról”..( Ez garantálja állítólag a művészeti tevékenység szabadságát….)

– Nem igaz, hogy a Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége és a Képző-és Iparművészek Szövetsége „egymással harcol”……és, hogy „az igazi művészeti problémák

( melyek ezek? Mert mindenkinek más a „problémája” ) az egzisztenciális kérdések elsikkadnak”……..Ez egyszerűen nem igaz és pedig azért nem mert az említett két szervezet strukturálisan egymástól eltér. ( egy ernyőszervezet nem azonos felépítésében és céljaiban egy egyszintű szervezettel.). ( Lásd az említett szervezetek alapszabályait !) .

– A munkaanyagban felvázolt néhány gondolatot, az előző években az MKITSZ megoldásra

ajánlotta fel az OKM -nek és tenni fogja ezt a továbbiakban is pl. a KÁSZT keretén belül.

Ugyanakkor a Magyar Művészeti Akadémia is próbálkozott egy Művészeti Egyesületek

Fórumával, Kovács Flórián kitartó munkásága révén pár évvel ezelőtt, nem sok sikerrel.

– 1996-ban az MKITSZ elsőként hozta létre a Magyar Művészeti Egyesületek Egyeztető Fórumát ám pénz hiányában a fórum „ téli álomba” merült. ( Tagjai voltak a: Magyar Zenei Tanács, a

Magyar Írok Szövetsége, a Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Magyar Színház Társaság stb.)

– Az említett román példa nem igazán jó. Közvetlen ismerem a történet hátterét. ( Pl. a rendszer váltózás után a romániai szövetség szószerit megszüntette a grafikai műhelyt Bukarestben.

A nevezett Perjovschi is a Váci Műhelyben dolgozott 1991-ben előszeretettel.

( lásd a „Grafikai Műtermek 2005-2007” kiadvány 58-59 oldalát).

– A külföldi példák nehezen vehetők át tudniillik mások a hagyományok, mások a gazdasági viszonyok, pláné aztán Japánba. !

– Az eddigi európai felmérések, kimutatások, lényegében azt állapították meg, hogy nincs igazából egy „európai” követendő példa. Más a helyzet Olaszországba, Franciaországba, Angliában, Spanyolországban vagy mondjuk Svédországban. Az viszont nem járható út, hogy mindenkitől átveszünk valamit amit „jónak” tekintünk és létrehozunk egy magyarországi „jót”, ami lehet, hogy az egyik „csoportnak” jó lesz a másik csoportnak viszont már nem lesz jó.

Nem lehet egy olyan törvényt megalkotni amiből kimaradnak a: szobrászok, a textilesek, a keramikusok, az üvegesek , a zenészek, az írók, a színészek stb . Ezen logika szerint adódik, hogy minden művészeti tevékenységre kellene egy-egy törvényt létrehozni. Ez pedig képtelenség.

A sokat emlegetett „film törvény” sem a „profi művészről” szól hanem a „filmipart” hivatott szabályozni. ( az ÁFA okán ).

– 1934-ben Magyarországon 18 önálló képzőművészeti egyesület megalkotta ( mint a Magyar

Képzőművészek Országos Szövetsége ) azt a „Memorandumot” amelyet ( furcsa módon) az 1949 év után szovjet mintára létrehozott Magyar Képzőművészek Szövetsége is magáévá tett természetesen a Népművelődési Minisztérium ajánlására.

Végül is, az a véleményem, hogy az egész „munkaanyagot” át kellene fogalmazni türelemmel, nagyobb odafigyeléssel, rövidebbre venni, átlépni a személyes hangvételen és a háttér anyagokat alaposan elolvasni.

A jelenlegi formában a számos ellentmondás nem teszi lehetővé a konstruktív dialógust..

Üdvözl

Budapest, 2010. április 6.

Butak András grafikusművész ©

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s